Mindennapi életünk során a színek körbevesznek bennünket.

Elég csak az egyikre ránéznünk és máris jobb kedvre derülünk, egy másikra pillantva pedig úgy érezzük, még mélyebbre süllyedünk a depresszióba. Tagadhatatlan tehát, hogy hatással vannak ránk, akár pozitív, akár negatív értelemben vesszük.

A színek világába kalauzol el új sorozatunk, amelynek első részében a pirosról osztunk meg bővebb információt.

Nagyon sok színt szimbolikus jelentéssel ruháztak fel az évek során, amely országonként eltérő lehet. Gondoljunk csak a feketére, mint a gyász színére és Japánra, ahol éppen a fehér szín jelenti ugyanezt. A piros azonban a világ legnagyobb részén a szerelem, a szenvedély, az erotika színe.

A csakrák közül a gyökércsakra tartozik hozzá, amelynek eleme a föld és uralkodó bolygója a Mars, a vörös bolygó. Ez a csakra felelős a biztonság, a stabilitás, az anyagi jólét és a bizalom meglétéért. Abban az esetben, ha ezeknek az ellenkezőjét érezzük magunkban, a gyökércsakránk megrekedhetett. Ebben az esetben használjuk aktívan az adott területen a vörös színt és beindíthatjuk az energia áramlását, újra aktívvá téve a fenti területeket életünkben. Helyi kezelés során gyógyíthatja az impotenciát és a terméketlenséget is.

Ha vörös színű ruhát viselünk, sokkal magabiztosabbnak, szexibbnek érezzük magunkat, tele leszünk önbizalommal. Éppen ezért ha ez a szín a kedvencünk, akkor biztosan élvezzük az életet, aktívan és dinamikusan telnek a mindennapjaink. Ha viszont irtózunk a gondolatától is, hogy viseljük, nagy valószínűséggel befelé húzódó típusok vagyunk, aki szeret visszahúzódni és passzívan tölteni az idejét.

A vörös színt automatikusan a melegséggel kapcsoljuk össze. Hatására gyorsabban ver a szívünk, felgyorsul a vérkeringés. Gyakran alkalmazzák vírusos és bakteriális megbetegedések esetén. Bioptron lámpás, egyéb színterápiás kezelésekben elfertőzött sebek gyógyítására is használják. Sikerrel alkalmazható gyenge izomzat, renyhe bélműködés és lassú vérkeringés esetén is élénkítő hatása miatt. Segítségünkre lehet vérszegénység, fagyás, izomgörcs, hideg végtagok, energiahiány, székrekedés és fájdalmas menstruáció tüneteinél. Használatát kerüljük azonban magas vérnyomás, szívprobléma, asztma és epilepszia esetén!

A vörös krónikus torlaszokat old fel, a sorvadásos folyamatokat is gyógyítja. Ösztönzőleg hat a vérszegénységre, de bevethető gégefő megbetegedések és köhögés esetén is. Melegíthetőek vele a hideg területek, növeli a szervezet ellenálló és teljesítő képességét.

Vigyázzunk azonban! Ha túl sokáig használjuk, a páciens akár türelmetlenné, nyugtalanná és agresszívvá is válhat! Ebben az esetben a kiegészítő – komplementer színét, a zöldet kell alkalmaznunk.

Baráti üdvözlettel:

Csilla

SZÓLJ HOZZÁ TE IS!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.